Megvannak a részletek: jön a nyugdíjasoknak szóló 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány

Zsigó Róbert államtitkár ismertetése szerint az utalvány papír alapú lesz, többféle címletben bocsátják ki, és ősszel postai úton kézbesítik az érintetteknek.

Igazságtalan is, és az ország jelenlegi helyzetében nem tartható fenn a korkedvezményes nyugdíjrendszer – mondta Semjén Zsolt a Kossuth Rádióban.
Semjén Zsolt a Kossuth Rádió reggeli műsorában kijelentette: nem bírja el az ország, hogy az emberek 53 éves korukban nyugdíjba menjenek. Szerinte igazságtalan, hogy negyven éves életerős emberek elmennek nyugdíjba, és utána őrző-védő cégekben másodállást vállalnak, miközben egy tanár, egy orvos ezt nem teheti meg. Ha nem is az utcán, de Semjén szerint az íróasztalnál dolgozhat egy 55 éves rendőr.
Arra, hogy a rendőrök a szerzett jog elvesztését tartják-e igazságtalannak, kijelentette: valóban a korkedvezményes nyugdíj tudatában vállaltak munkát, azonban az ország helyzetében ez a rendszer nem tartható fenn. Ezeknek az embereknek a munkáját nem tudja nélkülözni a társadalom – fogalmazott.
Az Alkotmánybíróság létszámának növelése kapcsán elmondta: a testület túlterhelt, ezért kell kiegészíteni azt tizenöt tagúra. Visszautasította azt az ellenzéki bírálatot, hogy a kormánypártok saját politikai céljaikra használnák a testületet.
Semjén közölte, a Magyar Köztársaság nem tűri el, hogy Ukrajnában a titkosszolgálat, a rendőrség magyarokat zaklasson, amiért felveszik a magyar állampolgárságot. Mióta a kormány kemény üzenetet küldött Kijevbe, formális és informális eszközökkel is élt, azóta hasonló inzultus nem történt - fogalmazott.